XXVI. Szendrei János matematika verseny

Az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének Matematika Tagozata a 2017/2018-as tanévben 26. alkalommal rendezte meg országos matematika feladatmegoldó versenyét, amely 2010 óta Szendrei János nevét viseli. A XXVI. Szendrei János Matematika Verseny helyszínét idén a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara biztosította. A 2017. november 10-12-én, Győrben rendezett versenyen 11 tanító- és óvóképző intézmény 48 hallgatóval képviseltette magát. A Nyíregyházi Egyetem csapatát Hajdu Alexandra, Király Laura, Szabó Lilla 3. évfolyamos, Rolek Tamara, Somogyi Noémi 2. évfolyamos tanító szakos hallgatók alkották. A versenyszervezést, felkészítést Sitkuné dr. Görömbei Cecília (Tanítóképző Intézet), és dr. Vattamány Szabolcs (Matematika és Informatika Intézet) végezte. A versenyen 2 óra alatt 20 tesztkérdést, illetve újabb 2 óra alatt 5 kidolgozandó feladatot kellett a hallgatóknak megoldani. Az összesített pontszámok alapján Hajdu Alexandra 9. Rolek Tamara 20. Somogyi Noémi 24. Király Laura 30. helyezést ért el. Gratulálunk a versenyzőknek az eredményekhez!

Bessenyeire emlékezve

Bessenyei György születésének 270., a Bessenyei Kör megalakításának 120., és a Bessenyei Társaság újjáalakításának 30. évfordulója alkalmából emlékülést rendeztek a Megyeházán november 17-én. A rendezvényen jelen voltak a Bessenyey-család képviselői, akik másnap a Nyíregyházi Egyetemre is ellátogattak. Örömmel vették, hogy a több évtizeden át Bessenyei nevét viselő intézményben ma is számos dolog őrzi az író emlékét. Az intézménybemutató sétához végzős tanító szakos hallgatók is csatlakoztak.

Tanítási verseny

A Tanítóképző Intézet és az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium az idén is megrendezte végzős tanító szakos hallgatói számára a tanítási versenyt. A három fordulóból álló megmérettetésre (tervezet, tanítás, védés) négy hallgató vállalkozott. A zsűri döntése alapján mindannyian megvalósíthatták a tervezeteikben leírt elképzeléseiket; a tanításokra és a védésre 2017. november 16-án került sor.

 A hat tagból álló szakmai zsűri eredményesnek és izgalmasnak ítélte meg a versenyt.

Eredmények:

  1. Dihen Viktória
  2. Radvánszky Alexandra
  3. Stefán Tímea
  4. Jakab Fruzsina.

A tavaszi debreceni Országos Anyanyelvi Tanítási Versenyen Dihen Viktória képviseli intézményünket;  szakvezetője: Béres Mária.

 

 

 

 

Őszi tanulmányi kirándulás

A III. évfolyam magyar műveltségterületes hallgatók októberben Debrecenbe látogattak. A város irodalmi, kulturális nevezetességeivel Tóthné Szűcs Éva tanárnő vezetésével ismerkedtek meg a diákok.
Különleges élményt jelentett a Református Kollégium múzeumának, kiállításainak, a Nagytemplom panorámajárdájának a megtekintése.
A  gyönyörűen felújított Hittudományi Egyetem épületét, a tanítóképzés sajátosságait a Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézet mestertanára, Csákberényi - Nagy Miklósné dr. mestertanár mutatta be.

Dr. Bartha Krisztina előadása a Tanítóképző Intézetben

 Az Erasmus+ oktatói mobilitás keretében dr. Bartha Krisztina a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója 2017. október 16-án és 17-én tanító és óvodapedagógus hallgatóknak tartott előadást a Nyíregyházi Egyetemen. A Tanítóképző Intézetben tájékoztató hangzott el a  nagyváradi partnerintézményről, az egyetemi hallgatók gyakorlati képzéséről.

A tiszavasvári Magiszter Általános Iskolában jártunk

2017. október 18-án a 4. évf. tanító szakos hallgatók egy csoportja Jenei Teréz tanárnő szervezésében a Multikulturális nevelés tantárgy gyakorlati részeként ellátogatott a Magiszter Alapítvány által Tiszavasváriban működtetett általános iskolába. Az iskolában tájékoztatást hallottunk arról, milyen speciális programokkal segítik a pedagógusok a cigány/roma gyerekek iskolai szocializációját, valamint egy tanítási órát is megtekintettünk. Érdekes és tanulságos élményeket szereztünk a nap folyamán.

 

Bodrogköz értékeit kutatták

A Lakiteleki Népfőiskola által szervezett kutató és adatgyűjtő terepmunkában vett részt a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző intézetének három hallgatója – Csonka Brigitta, Dócs Csaba és Mudra Ágnes – október 8. és 15. között. A Bodrogköz értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérésére irányuló program során a hallgatók Nagy Balázs tanár úr irányításával Cigándon végeztek kérdőíves terepmunkát a héten. A tavasszal folytatódó kutatás befejeztével az eredményekből várhatóan 2017 őszén a terület kulturális értékeit számba vevő tanulmánykötet fog megjelenni.

"Erős várunk a nyelv" - tudományos konferencia

A Leánykálvineum Református Tanítóképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért Alapítvány a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete, valamint Nyelv és Irodalomtudományi Intézete támogatásával 2017. szeptember 21-22-én  „Erős várunk a nyelv” - Az anyanyelv és irodalom szerepe a nemzeti identitástudat kialakításában és fejlesztésben címmel konferenciát szervez, melyre szeretettel hívunk minden érdeklődőt.

Részletes program a meghívóban olvasható.