2024. november 21-én intézetünk első- és másodéves óvodapedagógus hallgatói Budapesten a Zene Házában szakmai napon vettek részt. A ,,Játékra Hangoló" programot kifejezetten óvodapedagógus szakos egyetemi hallgatóknak rendezik, amelyre az ország számos egyeteméről érkeznek az érdeklődők.
Nyíregyházáról 30 fővel érkeztünk meg az egyedi tervezésű, minden szempontból különleges épületbe, ahol szinte minden fal üvegből van, a mennyezeten aranyszínű falevélhatású formák díszelegnek. Belépés előtt, várakozva a nyitásra, felfedeztünk egy játszóteret, ahol különböző érdekes játékokat találtunk. Minden eszköznek az volt a tulajdonsága, hogy valamilyen zenei hangot lehetett vele kiadni. Ezután csoportképet készítettünk, hogy megörökítsük az érkezés pillanatát. Ekkor láttuk meg, hogy a Zene Háza igazgatója Batta András zenetörténész is éppen arra jár, így megkértük, hogy fotózkodjon velünk.
Vendéglátónk 10 órakor fogadott minket a Zene Házában, akiről kiderült, hogy erős szálak kötik Nyíregyházához. Ő Tamási Borbála zenepedagógus, aki az egykori Nyíregyházi Főiskolán szerzett ének-zene – népzene szakos diplomát. Édesapja Tamási László karnagy, aki szintén a ,,mi főiskolánkon” tanított. Édesanyja Tamásiné Dsupin Borbála pedig a Debreceni Egyetemen évtizedeken át oktatta az óvodapedagógusokat a zenei nevelés fontosságára.
Borbála végigvezetett minket az épületben, megmutatta a legjelentősebb termeket, helyszíneket, és nagyon sok érdekességet osztott meg velünk a ház tervezésétől az elkészüléséig. Az 5 szintes épületben csigalépcső vezeti a látogatókat a múlt és a jelenkor szintjei között. Az épületbejárás után a legfelső emeleten a pedagógiai tanterembe mentünk, ahol Borbála, zenei foglalkozást tartott nekünk. Énekeltünk, játszottunk, érdekes képességfejlesztő tevékenységeket végeztünk, amelyet a hallgatók az óvodában fognak tudni hasznosítani. A délelőtti program után mindannyian jókedvűen hagytuk el a játékteret.
Kis pihenést, ebédelést követően kísérőnk elkalauzolt bennünket a délutáni program helyszínére, a mínusz második szintre, ahol a múlttal ismerkedhettünk a zenén keresztül.
Az állandó kiállításra saját fülhallgatóval mehettünk be, saját tempóban nézelődhettünk, zenei játékokat próbálhattuk ki, volt, aki táncolt, vezényelt, énekelt. Sok-sok zenei stílussal ismerkedhettünk meg, a természet hangjai, a népzene, a más népek, kultúrák zenéin át, a gregorián kortól, egészen az 1980/90-es évekig interaktív módon tekinthettünk be a különböző műfajokba. A kiállítás rendezői ismeretterjesztő kisfilmek segítségével tették még színesebbé az információkat számunkra, amelyekkel még mélyebben beleláttunk a kiállítás részleteibe. Mindannyian feltöltődve távoztunk a közel 2 órás program után. Hazaindulásig volt még egy kis időnk, ezért egy közös uzsonnával zártuk a napot. A résztvevő hallgatók egész nap jól érezték magukat, összekovácsolódtak, ezáltal mindenképpen közösségépítő napot tudhatunk magunk mögött. Jövőre ismét szívesen utazunk egy ilyen értékes szakmai napra.