Pályaválasztási kiállításon mutatkoztunk be

2023. október 4-5-én a diákok első kézből kaphattak hasznos információkat a vármegye legnagyobb pályaorientációs eseményén a Continental Arénában, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal szervezett. Összesen 76 kiállító, közép- és felsőfokú oktatási intézmények és gimnáziumok kínálták képzéseiket a továbbtanulóknak, de az iskolák mellett a megye jelentős foglalkoztatói is kitelepültek a rendezvényre, melyen programokkal, bemutatókkal várták az érdeklődőket. A Nyíregyházi Egyetem az Eötvös József Gyakorlóiskolával közös standon mutatkozott be. Az egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete mindkét nap képviseltette magát a kiállításon, ahol az intézet oktatói és hallgatói a tanító és az óvodapedagógus szakról is tájékoztatták az érdeklődőket.

Mesemondó versenyt rendeztek

2023. október 2-án került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet által hirdetett "Népek meséi" című mesemondó verseny házi fordulójára, melyen a jelentkezőknek egy szabadon választott népmesét kellett előadniuk élőszavas mesemondással. A versenyt Márkus Lili, I. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgató nyerte a Kelekótyinka című mesével, így ő képviselheti az országos versenyen az intézményt. Második helyezett lett Márton Rita, szintén I. éves óvodapedagógus szakos hallgató.

Több szemszögből a népmeséről

Immár hagyomány lett az Őszi Meseegyetemből, hiszen a tavalyi nagysikerű rendezvény után idén újra megvalósult az a szakmai-módszertani program, melyre hallgatókat, gyakorló pedagógusokat és minden meseszerető érdeklődőt vártak a szervezők. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet valamint A Magyar Népmeséért Alapítvány közös kezdeményezésére a magyar népmese napjának közelében, 2023. szeptember 28-án került sor. Az alaphangulatot ebben az éveben is a Kossuth-díjas mesemondó, előadóművész, Berecz András teremtette meg, az ő fellépését pedig szakmai előadások követték.

II. Őszi Meseegyetem

A Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete szeretettel hív minden kedves érdeklődőt a II. Őszi Meseegyetem című rendezvényére.

Időpont: 2023. szeptember 28. (csütörtök) 10.00 óra

Helyszín: Nyíregyházi Egyetem, B épület nagyelőadó

Előadók: Berecz András, Kádár Annamária, Biczó Gábor, Kovácsné Mráz Ágnes, Tompos Krisztina, Tóth Gábor

Részletes program elérhető a linkre kattintva.

Intézetünk a szakMAfest-en

2023. szeptember 15-én került sor Nyíregyháza belvárosában arra az egésznapos rendezvényre, melyen az érdeklődők több helyszínen, tematikus utcákon, sétányokon barangolva, szórakoztató formában juthattak hozzá a szakmaválasztáshoz és a munkaerőpiaci foglalkoztatáshoz kapcsolódó információkhoz. A fesztiválon a Nyíregyházi Egyetem több egysége is képviseltette magát. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet nappali tagozatos, tanító szakos, 3. évfolyamos hallgatói az „Egyetem téren” berendezett kiállításon mutattták be azokat a munkadarabokat, melyeket technika órákon készítettek a tanító szakos hallgatók.

Mesemondó verseny

Az Óvó- és Tanítóképző Intézet NÉPEK MESÉI címmel mesemondó versenyt hirdet csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók számára. A versenyzőknek egy szabadon választott népmesét kell elmondaniuk. A versenyfelhívás letölthető a linkre kattintva.

Kiváló oktatónk elismerése

2023. július 8-án, a Nyíregyházi Egyetem Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi Ülésének keretében kitüntetések átadására is sor került. A Nyíregyházi Egyetem Kiváló Oktatója elismerésben részesült Tóthné dr. Szűcs Éva, az Óvó- és Tanítóképző Intézet adjunktusa.

Végzős búcsúztató

2023. május 24-én került sor a végzős óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók hagyományos búcsúztató ünnepségére. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora, aki köszöntőjében a folyamatos tanulás és önképzés jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet vezetőjének, Imre Rubenné dr. tanárnőnek a beszédét követően műsorral léptek fel az Eszterlánc Északi Óvoda Gyermekmosoly tagintézményének óvodásai, majd az Eötvös Gyakorlóiskola 2.b osztályosai kedveskedtek egy összeállítással a végzősöknek. A hallgatói beszédek mellett szavalat és zenei részek tették bensőségessé a programot, aminek a végén a Kiss Lajos esszé- és értekezésírói pályázat eredményének az ismertetése is megtörtént, valamint a versenyeken sikeresen szereplő hallgatók okleveleket kaptak.

Látogatás a Múzeumfaluba

2023. május 23-án az I. éves tanító szakos és a III. éves tanító szakos hallgatók látogattak el a Sóstói Múzeumfaluba dr. Nagy Balázs tanár úr vezetésével. A hallgatók egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretein belül ismerkedtek a Kalamáris vendéglő kínálatával, azaz az intézménynek a Petőfivel kapcsolatos időszaki kiállításával, majd egy séta során áttekintést kaptak a megye népi építészetének jellegzetességeiről is. A programot a Nyíregyházi Egyetem Kulturális Albizottsága támogatta.

Óvodapedagógus és tanító szakmai nap

A Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete a Bessenyei György Pedagógusképző Központtal közösen szakmai napot tart az óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóknak, mentor óvodapedagógusoknak és szakvezetőknek május 18-án 9.30-tól a 'B' épület nagyelőadójában. A részletes program a plakátra kattintva olvasható. Minden érdeklődőt nagy szertettel várnak.