Végzős búcsúztató

ballagás

2023. május 24-én került sor a végzős óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók hagyományos búcsúztató ünnepségére. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora, aki köszöntőjében a folyamatos tanulás és önképzés jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet vezetőjének, Imre Rubenné dr. tanárnőnek a beszédét követően műsorral léptek fel az Eszterlánc Északi Óvoda Gyermekmosoly tagintézményének óvodásai, majd az Eötvös Gyakorlóiskola 2.b osztályosai kedveskedtek egy összeállítással a végzősöknek. A hallgatói beszédek mellett szavalat és zenei részek tették bensőségessé a programot, aminek a végén a Kiss Lajos esszé- és értekezésírói pályázat eredményének az ismertetése is megtörtént, valamint a versenyeken sikeresen szereplő hallgatók okleveleket kaptak.