Több szemszögből a népmeséről
Immár hagyomány lett az Őszi Meseegyetemből, hiszen a tavalyi nagysikerű rendezvény után idén újra megvalósult az a szakmai-módszertani program, melyre hallgatókat, gyakorló pedagógusokat és minden meseszerető érdeklődőt vártak a szervezők. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet valamint A Magyar Népmeséért Alapítvány közös kezdeményezésére a magyar népmese napjának közelében, 2023. szeptember 28-án került sor. Az alaphangulatot ebben az éveben is a Kossuth-díjas mesemondó, előadóművész, Berecz András teremtette meg, az ő fellépését pedig szakmai előadások követték.