Tíz hallgató versengett mesemondásban

2021. szeptember 28-án került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet által szervezett Népek meséi című mesemondó versenyre. Örvendetes, hogy egy év kihagyás után idén újra jelenléti formában lehetett megtartani a versenyt, ráadásul a magyar népmese napjának a hetében.
Az óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók előadásukkal az élőszavas mesemondás fontosságára is felhívták a figyelmet. Mind a tíz hallgató igyekezett az egyéniségéhez és az előadás-módjához illeszkedő mesét választani, aminek az eredményeképpen számos meggyőző produkciót hallhatott a zsűri. Első helyezett lett Demkó Boglárka (I. évf., tanító, nappali), második helyezett Borbély Panna Sára (I. évf., tanító, nappali), harmadik helyezett Reskóné Tamás Zsuzsanna (II. évf., óvodapedagógus, levelező). Megosztott negyedik helyet szerzett Balogh Evelin (III. évf., óvodapedagógus, nappali) és Tóth Eszter Anna (I. évf., óvodapedagógus, nappali), különdíjat kapott Koleszár Tamara (III. évf., óvodapedagógus, nappali).

Életmentő szívügyek

"Életmentő szívügyek" a Testnevelés és Sporttudományi Intézetben címmel került megrendezésre a Kutatók Éjszakája című program, melyen először vettek részt tanító szakos hallgatók. Fittségi vizsgálatok, valamint a Nyírség egészségkontroll Bt. szervezésében egészségügyi szűrések (vércukorszint mérés, vérnyomásmérés, dietetikai tanácsadás, szemészeti szűrés) álltak a résztvevők rendelkezésére. Hivatásuk az életmentés - Mentősök a gyakorlatban elnevezéssel került sor újraélesztési gyakorlat bemutatására valamint oktatására. A hallgatók mindannyian kipróbálták az újraélesztés technikáját, mely mindenképp hasznos lehet későbbi munkájuk során.

Mesemondó verseny

Az Óvó- és Tanítóképző Intézet NÉPEK MESÉI címmel mesemondó versenyt hirdet óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók számára. A versenyzőknek egy szabadon választott népmesét kell elmondaniuk. A választott mese időtartama nem haladhatja meg a 10 percet.
A verseny időpontja: 2021. szeptember 28. (kedd), du.14.00 óra, helye: B/011. szoba.
Jelentkezési szándékukat, kérdéseiket 2021. szeptember 26-ig az alábbi e-mail-címre küldhetik el: szucs.eva@nye.hu
Tóthné dr. Szűcs Éva
Óvó- és Tanítóképző Intézet

Dr. Jenei Terézia állami kitüntetése

Magyarország Köztársasági elnöke a Nyíregyházi Egyetem vezetésének felterjesztése alapján dr. Jenei Teréziának, az Óvó- és Tanítóképző Intézet főiskolai tanárának a magyar tanító- és óvodapedagógus-képzésben végzett három évtizedes kiemelkedő oktató tevékenysége, valamint a romológia területén elért kutatási eredményei elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta, amelyet 2021. augusztus 23-án dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter adott át neki.

Kányádi-versenyen jeleskedtek hallgatóink

Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs versenyt hirdetett a felsőoktatási intézmények hallgatóinak a Károli Gáspár Református Egyetem. A rendezvény célja a kultúra- és a hagyományápolás mellett a három éve elhunyt Kányádi Sándor eszmei hagyatékának megőrzése volt.

A versillusztrációs verseny résztvevőinek egy szabadon választott Kányádi-verset kellett illusztrálniuk. A negyven pályamunkát felvonultató megmérettetésen a Nyíregyházi Egyetemet képviselő Somogyi Bianka, I. évfolyamos tanító szakos hallgató bronz fokozatot szerzett a Margaréta című vershez készített alkotásával. Bianka régóta rajzol illusztrációkat, de első alkalommal indult ilyen jellegű versenyen. A választása azért esett erre a költeményre, mert a  látványvilágot nagyon szépen és részletesen írja le benne Kányádi, ezáltal könnyű elképzelni a leírtakat és bele is helyezkedni a vershelyzetbe. „Mintha mi is ott lennék a helyszínen és ugyanazt a szal-makalapot viselő és a hegyen felfelé baktató kislányt néznénk, mint az író” – fogalmazott Bianka, aki vegyes technikával, grafika és festészet alkalmazásával készítette el az illusztrációját.

Lukóczky Alexandra Amina, III. évfolyamos levelező tagozatos óvodapedagógus szakos hallgatónk a versmondó versenyen indult, ahol ezüst fokozatot szerzett 24 hallgató közül. Alexandra több versenyen indult már, így rendelkezett ilyen tapasztalattal, sőt azt is kipróbálhatta korábban, hogy mennyiben más az online térben szerepelni.

Mindkét hallgatónkat egy kifejezetten erre az alkalomra készült ezüst ill. bronz Kányádi-éremmel is megjutalmazta a rangos zsűri. A hallgatókat felkészítette és a részvételüket koordinálta Tóthné dr. Szűcs Éva tanárnő.

Virtuális múzeumlátogatás

Online múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a végzős tanító szakos, magyar műveltségterületes hallgatók május 10-én. A program során Czékmány Anna és Kádár Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai kalauzolták a hallgatókat, valamint beavatták őket egy múzeumi mesekönyv születésének rejtelmeibe is. A foglalkozás kapcsán Dudás Vivien, IV. éves tanító szakos hallgató jegyezte le a gondolatait:

Titkos átjáró, de vajon hova?

Gyermekkorunk és iskolai élményeink között a legédesebbek a folyton várva várt osztálykirándulások, amelyek „gyenge láncszemei” többek közt a múzeumok és a kiállítótermek voltak. Felmerül bennünk a kérdés, lehet-e izgalmas egy múzeumi látogatás kisiskolás korban?

Kádár Anna Titkos átjáró című mesekönyvének tükrében azt kell mondjam, több mint izgalmas! A Petőfi Irodalmi Múzeum Titkos átjáró projektjének kísérleti jellegét adta, hogy a gyerekek bevonásával formálódtak mind a múzeumpedagógiai foglalkozások, mind maga a kiadvány, hiszen náluk jobban senki sem tudhatja, mi is az, ami fantáziájukat igazán megmozgatja. A könyv varásza abban rejlik, hogy akaratlanul kíváncsiságot és tudni akarást ébreszt bennünk, megannyi rejtelmes elemével és bújtatott célzatával. A mesék szereplőit, helyszíneit és tömérdek elemét Fatér Anna káprázatos karakterrajzai és könnyed humorú, azonban mélyreható illusztrációi keltik életre.

Kádár Anna és Czékmány Anna betekintést engedett munkásságukba, annak folyamatába és természetesen mindezek elképesztő végeredményébe, amelyet még a pandémia sem szakított félbe. A foglalkozások pedagógiai, módszertani alapvetése, hogy a gyerekek az esemény kezdetétől saját kreativitásukra támaszkodva személyes viszonyt alakítanak ki a múzeumi tér felfedezésén keresztül. Jelen helyzetben egy online távlatvezetés vette át a jelenléti foglalkozások helyét, amely bár kifogásolhatatlan és informatív, a valós tapasztalatszerzést semmi nem pótolhatja.

Inspiráló volt olyan formabontó és asszertív alkotókkal megismerkedni, akik a gyermekirodalmat, mint eszközt ilyen tudatossággal képesek használni, annak érdekében, hogy egy valódi átjárót képezzenek a gyerekek és munkásságuk között.

Eredményesen szerepeltek az Óvó- és Tanítóképző Intézet hallgatói a 35. OTDK-n

Április 20−22-én a Nyíregyházi Egyetem adott otthont az OTDK két szekciójának is: a Pedagógia, Pszichológiai, Andragógiai, Könyvtártudományi Szekciónak és a Tanulás- és Tanításmódszertani Tudástechnológiai Szekciónak. A hazai felsőoktatás legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléjét idén először online formában rendezték meg. A Tanulás- és Tanításmódszertani Tudástechnológiai Szekcióban 155 dolgozatot adtak be a hallgatók, amelyek közül a versenyen 151-et mutattak be a szekció 21 tagozatában. Ebben a szekcióban nyolc hallgató nyújtotta be pályázatát a Nyíregyházi Egyetemről, közülük négyen az Óvó- és Tanítóképző Intézet képviseletében.

Tanító szakról:
Drágár Nikolett (A gyorsuló kommunikáció hatása a kisiskolások nyelvhasználatára)
témavezetője: Kissné dr. Rusvai Julianna
Borbély Cintia (Digitális alkalmazások a nyelvtanításban [1-6. osztály])
témavezetője: Kissné dr. Rusvai Julianna és Sitkuné dr. Görömbei Cecília
Vizer András (Játékosítás alsó tagozatban)
témavezetője: Sitkuné dr. Görömbei Cecília

Óvodapedagógus szakról:
Tábori Gréta (LEGO-eszközökkel való fejlesztés lehetőségei az óvodában)
témavezetője: Dr. Nagy Balázs

Drágár Nikolett és Tábori Gréta a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének könyvjutalmában részesült. Borbély Cintia az OxIPO online módszertani folyóirat K+F Stúdió Kiadó jutalmát kapta, Vizer András pedig a Mesterséges Intelligencia online folyóirat K+F Stúdió Kiadó felajánlását kapta jutalmul eredményes szerepléséért.

Drágár Nikolett és Vizer András a szekció hallgatói képviselői feladatait is ellátták, amiért ezúton is köszönjük munkájukat.

Minden résztvevő hallgatónak gratulálunk!

Az OTDK sikeres lebonyolításában az Óvó- és Tanítóképző Intézet oktatói is tevékeny részt vállaltak. Kissné dr. Rusvai Julianna a szekció ügyvezető társelnökeként szavatolta a rendezvény színvonalas megrendezését, és több dolgozat bírálójaként is közreműködött a szakmai munkában. Imre Rubenné dr. PhD intézetigazgató A kisiskolások tanulásának és tanításának módszertana, dr. Jenei Teréz pedig A tanulás háttértényezői I. című tagozat bírálójaként és zsűritagjaként vállalt szerepet. Dr. Nagy Balázs bírálóként, zsűritagként és a szekció honlapjának felelőseként működött közre.

Szépen beszélő hallgatóink

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete az Óvó- és Tanítóképző Intézettel idén is együtt rendezte meg a Szép magyar beszéd verseny házi fordulóját, ezúttal online formában. Az április 20-ai megmérettetésre öt tanár, öt óvodapedagógus és két tanító szakos hallgató jelentkezett. A zsűrizésben mindkét intézet oktatói – Tóthné dr. Szűcs Éva, dr. Nagy Balázs, dr. Schéder Veronika, Tomori Tímea, dr. Sebestyén Zsolt – részt vettek. A verseny jó hangulatban zajlott, minden hallgató egy rövid magyar műrészletet mutatott be. Az Óvó- és Tanítóképző Intézet hallgatói közül ketten is dobogós helyen végeztek. Első lett Tóth Tünde Anikó, I. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgató, Mikola Györgyi, II. évfolyamos tanító szakos hallgató pedig a harmadik helyet szerezte meg, így ők a májusi országos döntőben képviselhetik a Nyíregyházi Egyetemet. Minden résztvevő hallgatónak gratulálunk, a továbbjutóknak pedig kívánunk sikeres felkészülést Tóthné dr. Szűcs Éva tanárnő irányításával.