Eredmények az intézeti TDK-ról

 Hét hallgató mutatta be kutatási eredményeit december elején az Óvó- és Tanítóképző Intézet által rendezett Tudományos Diákköri Konferencián. A házi megmérettetés tétje a 2019 tavaszán sorra kerülő XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvétel volt. A hallgatóknak 15 percben kellett összefoglalni kutatásaikat a jelenlévőknek. A zsűri négy hallgató munkáját javasolta az országos versenyen való bemutatásra. Közülük is első helyezett lett Bardi Boglárka, IV. éves tanító szakos hallgató, megosztott második helyet szerzett Hajdu Alexandra, IV. éves tanító szakos és Somogyi Dominika, III. éves szociálpedagógia szakos hallgató, a dobogó harmadik helyét pedig Sári Nikoletta, IV. éves tanító szakos hallgató szerezte meg.