Szép magyar beszéd verseny 2020.

Felhívás a felsőoktatási intézmények 2020. évi

Szép magyar beszéd versenyére

A Kazinczy–díj Alapítványi Bizottság, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2019/2020-as tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyét, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése. A szövegmondó verseny megrendezésével arra kívánják ösztönözni a résztvevőket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség. A május 8-án megrendezendő országos döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények és a jogtudományi karok azon hallgatói vehetnek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak.

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete az Óvó- és Tanítóképző Intézettel közösen ebben az évben is megrendezi a verseny házi fordulóját, melynek első három helyezettje képviselheti intézményünket az esztergomi országos döntőben.

A verseny időpontja:

2020. március 24. (kedd), 14:00.

Helyszín: B 213-as terem

Azok a magyar és nem magyar szakos hallgatók, akik részt kívánnak venni a versenyen, ebbéli szándékukat jelezzék Sebestyén Zsolt és Nagy Balázs tanár uraknak személyesen vagy e-mailben (sebestyen.zsolt@nye.hu, nagy.balazs@nye.hu ).

A versenyfeladat: Egy szabadon választott szöveg értő és értető (de nem színészi) élőszóbeli bemutatása; elsősorban a 20-21. századi, esetleg a 19. századi magyar publicisztika, esszéirodalom vagy a kevéssé párbeszédes széppróza termékeiből. A szöveg ne haladja meg a három (3) percet; a választott szöveg ne fordítás, hanem eredeti magyar írásmű vagy annak valamely részlete legyen.