Végzős búcsúztató

búcsúztató

2022. május 19-én tartották az Óvó- és Tanítóképző Intézetben a végzős tanító és óvodapedagógus szakos hallgatók ballagását és búcsúztató ünnepségét. A járvány sújtotta időszakban megszakadt ez a szép hagyomány, most viszont megújult formában kerülhetett sor a rendezvényre, hiszen első alkalommal egészült ki ballagással a program, és először kapcsolódhatott össze a tanítósok és az óvodapedagógusok búcsúztatása. A ballagáson az évfolyamok patronáló tanárai kísérték a hallgatókat a kollégiumtól az intézeti folyosón át a körelőadóig, ahol Imre Rubenné dr. intézetigazgató útnak indító szavai következtek, majd az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézményének óvodásai mutattak be rábaközi játékokat és táncokat Balasáné Sebestyén Mónika vezetésével. Az ünnepségen felléptek még az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium kisdiákjai dr. Pethőné Zatureczky Tünde irányításával. Az alsóbb évesek nevében Kövesdi Regina és Németh Tünde búcsúzott, a végzősök nevében pedig Koleszár Tamara és Bajusz Petra szólt az itt maradó hallgatókhoz. A műsorban fellépett Borbély Panna, Demkó Boglárka és Tóth Eszter. Az ünnepségen vehették át emléklapjaikat a versenyeken eredményesen szereplő hallgatók.