Mesemondó verseny az intézetben

Mesemondás

2024. szeptember 24-én került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet által hirdetett "Népek meséi" című mesemondó verseny házi fordulójára, melyen a jelentkezőknek egy szabadon választott népmesét kellett előadniuk élőszavas mesemondással. A versenyre két hallgató jelentkezett: Korpás László, I. évfolyam, tanító szakos és Véghseő Annamari, II. évfolyam, tanító szakos hallgató. A megmérettetésen mindkét hallgató jogot szerzett, hogy az országos versenyen képviselje majd az intézményt.