Játékra hangolódva

zeneháza

2026. február 19-én 27 elsőéves óvodapedagógus hallgató látogatott el Budapestre a Magyar Zene Házába a ,,Játékra hangoló" elnevezésű programra Bódi Viktória Olga tanárnő vezetésével és dr. Bényei Ágnes tanárnő kíséretében.
A vonatunk 5:30-kor indult Nyíregyházáról. A Zene Házához érkezve egy különleges játszótér felfedezésével kezdhettük a napot, amely az intézmény mellett található, tele zenei hangot adó játékokkal. 10:00-kor kezdetét  vette az intézmény megismerése. Ebben Tamási Borbála volt a segítségünkre, akitől számos érdekességet tudtunk meg az épületről. Maga a épület egy gyönyörű rendezvényház, amelynek tervét egy világhírű építész, Fudzsimoto Szószuke álmodta meg és készítette el. Az egész hely dinamikáját átjárja, hogy úgy lettek kialakítva mind a plafon mind a padló, hogy az a hanghullámokat szimbolizálja. Az intézmény viszonylag még  új, 4 éve működik, de naponta több száz érdeklődőt ragad magával a csodás programjaival. Itt minden korosztály megtalálja a helyét, hiszen egészen kisgyermekkortól időskorig megfordulnak a látogatók.  Az ott dolgozók az életkori sajátosságokhoz mérten a legmegfelelőbb és legélvezhetőbb módon adják át tudásukat.
A programunk első felében különböző új és színes csapatépítő játékokat, dalokat ismerhettünk meg. A sokféle körjáték, a hangszerek, ritmusjátékok és a gyermekdalok/népdalok újabb változatai mind hasznos értékeket adtak mindnyájunknak. A programhoz csatlakozott Kerekes Enikő, aki Borbála mellett széleskörű ismereteit osztotta meg velünk. A játékok közben ritmusdobbal kísérte végig a különböző zenés tevékenységeket.
Különleges volt a számunkra, hogy a programot vezető két hölgy egykor a Nyíregyházi Főiskolán végzett, ott szerezték meg diplomájukat.  Örömmel, nosztalgiázva emlékeztek vissza a főiskolás évekre. Mindketten ott szerették meg zenét, és ott találták meg a kedvenc hangszereiket is, a citerát és a kobozt.
A nap második felében egy kiállítást tekinthettünk meg, amelyet önálló felfedezéssel, fülhallgatós irányítás segítségével járhattunk körbe. Egészen a kezdetektől, mint az őskor, a népzenei motívumok, a különböző törzsek zenei kultúrája, Mozart, Bach, Beethoven stb. művészetén át, a mai kortárs zenei világig. A kiállítás során számtalan hangszerrel, érzékenyítő játékokkal, interaktív feladatokkal találkoztunk, amelyek még izgalmasabbá tették az egészet programot. A különböző helyiségek, szobák mind külön zenetörténeti időszakot mutattak be a maguk varázslatos módján. A kiállítás során többek között megjelent a néptánc, a különböző kultúrák zenei múltja, híres zenészek, zeneszerzők élettörténete, a magyarságot megjelenítő motívumok, az 50-es 60-as évektől egészen a 2010-es évek zenéiig, DJ keverő pult, Spotify és még sok más izgalmas tevékenység, amelyekkel gazdagíthattuk élményeinket és tudásunkat.
Összességében az egész csoport izgalmas élményekkel lett gazdagabb. A Magyar Zene Házát mindenkinek ajánljuk, aki érez magában egy kis affinitást a zene iránt, vagy csak szeretne minőségi időt eltölteni.

Siku Viktória 
elsőéves óvodapedagógus hallgató