Koncertlátogatás

A Nyíregyházi Cantemus kóruscsalád szervezésében 2022. október 27-én este felejthetetlen élményben volt része három levelezős hallgatónak, Csordorásné Horváth Anikónak, Jagos Évának és Pákné Bakos Enikőnek, akik az Óvó- és Tanítóképzó Intézet hallgatói közül elfogadták a meghívást a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében megtartott koncertre. A házigazda Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a Cantemus kóruscsalád igazgatója vidám hangulatban vezette végig a rendezvényt.

Intézetünk első szakestje

2022. október 18-án került sor az Óvó- és Tanítóképző Intézet első szakestjére. A program célja a közösségépítés volt, főként az, hogy az intézet által gondozott két szak hallgatói jobban megismerhessék egymást, az oktatáson kívüli helyzetben is bemutatkozhassanak.

Hallgatóink a Sóstói Múzeumfaluban

Az egyetem és a  múzeumfalu közötti együttműködés keretében tavaly indult el egy "mini-kurzus", melynek során a Mese és gyermek modult választó tanító valamint óvodapedagógus szakos hallgatók egy igazán autentikus helyszínen gazdagíthatják ismereteiket a népmesékkel kapcsolatban. Idén újra ellátogatott a két csoport a múzeumfaluba, ahol több megközelítésben is terítékre került a gyermeknevelés legfontosabb műfaja.

Tanítási versenyt rendezünk

Az Óvó- és Tanítóképző Intézet és az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2022-ben is megrendezi tanítási versenyét a végzős tanító szakos hallgatók számára. A versenyre nappalis és levelezős hallgatók egyaránt jelentkezhetnek, kizáró ok viszont, ha már rendelkezik valaki pedagógus diplomával. A legjobb tanítások kiváltják a zárótanítás kötelezettségét.

Hallgatóink fellépése a Népmese Napján

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban 2022. szeptember 30-án az Óvó- és Tanítóképző Intézet volt és jelenlegi hallgatói két iskola 3. osztályos tanulóinak meséltek a Népmese Napján. A fellépők élőszavas mesélésükkel, dalaikkal és saját készítésű eszközeikkel népszerűsítették az olvasást, a népmesét.

Hatalmas érdeklődés kísérte az I. Őszi Meseegyetemet

A Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete a Magyar Népmeséért Alapítvánnyal közösen szervezte meg szeptember 29-én az I. Őszi Meseegyetem című programot. Hallgatók, gyakorló tanítók, óvodapedagógusok és számos érdeklődő töltötte meg a rendezvény helyszínéül szolgáló előadótermet, ahol a köszöntőket követően elsőként Berecz András Kossuth-díjas előadóművész csalt mosolyt az arcokra.

Magas színvonalú volt a mesemondó verseny

Az Óvó- és Tanítóképző Intézet „Népek meséi” címmel 2022. szeptember 27-én megrendezett mesemondó versenyére csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók egyaránt jelentkeztek. Az élőszavas mesélés során mindannyian felkészülten, élvezetes stílusban adták elő a szabadon választott népmesét.

I. Őszi Meseegyetem

A Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete szeretettel hív minden kedves érdeklődőt az I. Őszi Meseegyetem című rendezvényére.

Mesemondó verseny

Az Óvó- és Tanítóképző Intézet NÉPEK MESÉI címmel mesemondó versenyt hirdet csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók számára. A versenyzőknek egy szabadon választott népmesét kell elmondaniuk.